Ifjúságkutatás


A fiatalok szociológiai helyzete és különleges problémái az ezredfordulón központi kérdésnek számítanak nem csupán hazánkban, hanem az európai közgondolkodásban is. Az ezen a területen folytatandó permanens kutatás irányvonalának meghatározása és gyakorlati megvalósítása, illetve az egységes szakmai háttér biztosítása érdekében kezdte meg működését 2001 januárjában a Nemzeti Ifjúságkutató Intézet. 2011-től  a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet Kutatási Igazgatóság keretein belül kutatjuk a fiatalok élethelyzetét.

Kutatóink az ifjúsági és a gyermek korosztály helyzetét, illetve az ezt meghatározó gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatokat vizsgálja a szociológia tudományának eszközrendszerén keresztül. Fő feladata, hogy gyermek és ifjúsági alapkutatásokat végezzen, és a kinyert eredményekkel tudományosan megalapozza az ifjúságpolitikai döntés-előkészítést, amivel megfelelő kutatói és tudományos hátteret biztosít mind a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, mind más kormányzati szervek részére. Egyrészt nagymintás, az egész gyermek és ifjúsági korcsoportra reprezentatív, az emberi élethelyzet legfontosabb szegmenseit (pl.: iskolai életút, munkaerő-piaci helyzet, lakáskörülmények, társadalmi közérzet, értékrend stb.) vizsgáló alapkutatásokat végzünk, másrészt tematikus részterületek vizsgálatával (játszóterek, ifjúsági házak, ifjúsági turizmus) valósítjuk meg feladatainkat.

Alapfeladatok:

  • A gyermekeket és az ifjúságot érintő alapkutatások készítése (különös tekintettel az ismétlendő, az ifjúsági korosztály legalapvetőbb statisztikai és szociológiai ismérveit feltáró regionális szintű adatokat szolgáltató ifjúságkutatásra – Ifjúság2000, Ifjúság2004, Ifjúság2008).
  • Kiegészítő kutatások végzése a nagymintás vizsgálat eredményei alapján.
  • A gyermekekhez kötődő és az ifjúsági intézményrendszer működési mechanizmusának, hatékonyságának vizsgálata.
  • A társadalmi, gazdasági és politikai folyamatok gyermekekre és ifjúságra gyakorolt hatásának vizsgálata, országos és regionális szinten.
  • A NEFMI megbízása alapján „Jelentés a gyermekek és az ifjúság helyzetéről” dokumentum elkészítése.
  • A Magyarországon élő magyar állampolgárságú, illetve a határon túli magyar gyermekekkel és fiatalokkal kapcsolatos kutatások összefogása, összehangolása, támogatása.
  • Regionális kutatások lebonyolítása.
  • Saját kutatások, szakmai programok kezdeményezése és lebonyolítása.
  • A piaci szektor számára kutatási programok kidolgozása, lebonyolítása.
  • A civil szféra, az ifjúsági szervezetek, önkormányzatok számára kutatási programok kidolgozása és azok megvalósítása.
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Köztár
  • Új Széchenyi Terv
  • ESZA
  • Member of ESN
  • Biztos Kezdet
  • Krízisvonal
  • Nemzeti Drogmegelőzési Intézet