Javítóintézet, család, gyermekvédelem (KAPOCS Könyvek 4. kötet)


szerkesztő: Papházi Tibor

A fellelhetõ szakirodalmi bibliográfiák tanúsága szerint a javítóintézetekkel kapcsolatos témákban csak viszonylag kevés kutatás készült Magyarországon. Épp ezért egyedülállónak tekinthetõ, hogy a 2001-2002 években három, egymástól független, eltérõ kérdésfeltevésű kutatás is zajlott, amelyek témái közvetlenül a javítóintézetekre, az ott élõ fiatalokra, illetve a javítóintézet utáni életútjukra irányult. Az NCSSZI kiadványsorozatának, a Kapocs könyveknek ez a kötete, e hiányosságot legalább részben pótlandó, arra vállalkozott, hogy ezeket a vizsgálatokat közreadja.

Egy olyan idõszakban, amikor az elkövetett bűncselekmények száma magas, és a közbiztonság kérdései erõteljesen foglalkoztatják mind a szakembereket, mind a közvéleményt, rendkívül fontos, hogy minél több tény legyen közismert arról, milyen körülmények következtében kerülhet egy fiatalkorú olyan helyzetbe, hogy egy elkövetett cselekménye miatt büntetõbíróság jogerõsen büntetõjogi felelõsségét állapítja meg. Bár hatályos jogunk szerint a javítóintézeti nevelésre szóló ítélet nem büntetés, hanem intézkedés, és a büntetett elõélethez fűzõdõ hátrányok sem kapcsolódnak hozzá, a javítóintézeti nevelésre utalás mégis büntetendõ cselekmény miatt történik és a javítóintézetben eltöltött idõ is sok tekintetben meghatározhatja a további életutat. Éppen ezért kérdés, hogy a beutalt számára a javítóintézet egy megindult kriminális karrier elsõ lépcsõje lesz-e, vagy ellenkezõleg, rosszul elsült csínytevés(ek) végállomása, ahol még „ki lehet szállni”, és szintén kérdés, hogy mik azok a tényezõk, amelyek egyik vagy másik irányba indítják a javítóintézeti növendékeket.

A kötet ára: 1 690 Ft

Képek

  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Köztár
  • Új Széchenyi Terv
  • ESZA
  • Member of ESN
  • Biztos Kezdet
  • Krízisvonal
  • Nemzeti Drogmegelőzési Intézet