HÍREK
Útvonal ide: HÍREK

Ifjúsági kezdeményezések finanszírozásai

2016. február 03.

A Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet (CSINI) adott otthont a 2016. február 3-án, immáron második alkalommal megrendezésre kerülő „Értük – Velük” szakmai találkozónak. Az összejövetelen Farkas Péter, a Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet főigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár megnyitó beszédében kiemelte, hogy az ifjúsági közösségeket erősíteni kell, emellett konkrét pályázati lehetőségeket is felsorakoztatott.

Az „Értük – Velük” szakmai találkozó sorozatot azzal a nem titkolt szándékkal indította a CSINI, hogy az ország számos településén dolgozó önkormányzati ifjúsági referenseket hálózatba rendezve, nekik szakmai, stratégiai és módszertani segítséget nyújtson, emellett folyamatosan tájékoztassa őket az ifjúságügy és a kormányzati ifjúságpolitika terén jelentkező újdonságokról. Ezzel is elősegítve, hogy minden magyar fiatal értesülhessen azokról a szolgáltatásokról, lehetőségekről, melyek a Kormány intézkedései nyomán rendelkezésére állnak a családalapítás, pályaválasztás, a munkaerőpiacra való belépés vagy éppen az önkéntes munka területén.

Az első találkozóra 2015. szeptember 22-én került sor, ahol a megjelentek általános tájékoztatást kaptak a területen létező stratégiai dokumentumokról, pályázati kiírásokról, illetve azon lehetőségekről, melyekben az Intézet segíteni tudja a munkájukat (módszertani kérdések, stratégiaalkotás, pályázati segítség, szervezetfejlesztési kérdések stb).

A mostani, második alkalommal az újdonságok, aktualitások bemutatása mellett a szekcióban végezendő szakmai munkáé volt a főszerep. A pályázati formák mellett felhasználható finanszírozási technikákkal ismerkedhettek meg a résztvevők, kiemelve a for profit cégek CSR (társadalmi felelősségvállalás) tevékenységét, és az egyre divatosabb közösségi finanszírozás lehetőségét. A témákban járatos szakemberek, az Intézet valamint a partnerként együttműködő Új Nemzedék Központ munkatársai voltak ebben a résztvevők segítségére.

A tervek szerint idén további két szakmai napra kerül majd, májusban és ősszel.

2016. február 3.

PÁLYÁZATOK
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK
TÁMOP 5.4.10.
TÁMOP 5.2.9.
TÁMOP 5.2.6.
TÁMOP 5.4.1-12/1.
EFOP 3.1.1.
LEZÁRULT UNIÓS PÁLYÁZATOK
MÓDSZERTANI ARCHÍVUM
KUTATÁSI ARCHÍVUM
ADATBÁZIS
KÉPZÉS