2016. évi pályázati közlemények
2015. évi pályázati közlemények
2014. évi pályázati közlemények
2013. évi pályázati közlemények
2012. évi pályázati közlemények
2011. évi pályázati közlemények
Útvonal ide: PÁLYÁZATOK / Pályázati közlemények / 2016. évi pályázati közlemények

Döntés született az „Alkoss Te is közösséget” IFJ-GY-15-B címen kiírt pályázat nyerteseiről

Örömmel értesítjük a Pályázókat, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának javaslatára a következő pályázati kategóriában meghozta döntését:

„Alkoss Te is közösséget!”
(IFJ-GY-15-B)


A felhívásra 360 véglegesített pályázat érkezett be, amelyből 314 felelt meg a formai követelményeknek, ebből 17 pályázatnak ítélt támogatást a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa.

A pályázat célja az ifjúsági korosztályok bevonásával és aktív részvételével Magyarország közigazgatási határain belül és/vagy kívül megvalósuló (előnyt élvez a KMR régió), legalább 4 alkalomból álló programsorozatok támogatása, amelyből minimum 1 kiemelt rendezvény. A programok szervesen illeszkednek az ifjúsági közösségek, szervezetek szakmai tevékenységébe, hozzájárulnak az ifjúsági kezdeményezések megvalósulásához, közösségek létrejöttéhez és megerősítéséhez, elősegítik a fiatalok társadalmi részvételét, erősítik az össznemzetben való gondolkodást, haza és a lakóhely szeretetére nevelnek, és biztosítják a szabadidő hasznos eltöltését.

A döntési listát az alábbi linken tekinthetik meg:

Kérdéseivel, kérjük, keresse ügyfélszolgálatunkat:
Telefon: 1/237-6782
E-mail:

Gratulálunk a nyertes pályázóknak!

2016. március 4.

PÁLYÁZATOK
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK
TÁMOP 5.4.10.
TÁMOP 5.2.9.
TÁMOP 5.2.6.
TÁMOP 5.4.1-12/1.
EFOP 3.1.1.
LEZÁRULT UNIÓS PÁLYÁZATOK
MÓDSZERTANI ARCHÍVUM
KUTATÁSI ARCHÍVUM
ADATBÁZIS
KÉPZÉS