Régebbi rendezvényeink
Útvonal ide: RENDEZVÉNYEK / Régebbi rendezvényeink

„Kérdés és válaszok”, avagy szegénység és egészség I. – Emlékeztető

„Kérdés és válaszok”, avagy szegénység és egészség I.

című szakmai konferencia

- emlékeztető -


A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 2011. január 26-án megtartotta „Kérdés és válaszok”, avagy szegénység és egészség I. című szakmai konferenciáját. A konferencia első felében – a téma elméleti megalapozását is megadva – a szegénységben élők egészségi állapotára vonatkozó kutatási eredmények, egészségfejlesztési lehetőségek kerültek bemutatásra. Ezt követően egészségügyi és szociális területen tevékenykedő gyakorlati szakemberek számoltak be a hátrányos helyzetű emberek egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférését segítő munkájuk kapcsán szerzett tapasztalataikról. Nagy volt az érdeklődés a konferencia iránt mind a szociális, mind az egészségügyi szakemberek körében, akik örömmel fogadták a párbeszéd kezdeményezését.

A konferencia következő alkalmával egészségfejlesztési és családvédelmi gyakorlatokkal ismerkedhetnek meg a jelenlévők.

A konferencia bevezetéseként Havasi Éva szociológus és munkatársa, Horváth Gergely foglalta össze az európai lakossági egészségfelmérés hazánkra vonatkozó legfontosabb eredményeit. Ezt követően Solymosi József Bonifácz, az OEFI mb. főigazgató-helyettese tartott előadást, amelyben kiemelte, hogy az egészségfejlesztés minden esetben komplex megközelítésmódot igényel, s rámutatott a helyi közösségek meghatározó szerepére. Mind az első előadást, mind Fónai Mihály egyetemi docens előadását hallgatva megdöbbentő adatokkal szembesülhettek a résztvevők a hátrányos helyzetűek lelki egészségére vonatkozóan. A fizikai egészségben megmutatkozó egyenlőtlenségeket legszembetűnőbben a várható élettartamban, valamint az egyes betegségtípusok előfordulásában megmutatkozó jelentős különbségek illusztrálják. A probléma gyökere, hogy sok esetben az egészség alapvető feltételei és forrásai (élelem, jövedelem stb.) sincsenek biztosítva a szegények számára.

A szegénység és egészség téma elméleti megalapozását követően a konferencia második felében „terepen” dolgozó szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jelenlévőkkel. Hegedűs Gábor, a Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportjának logisztikusa bemutatta a szervezet széles körű önkéntes munkáját, valamint részletesen ismertette a Debrecen környéki tanyavilágban végzett, elsősorban orvosi, másrészt karitatív elemeket is tartalmazó tevékenységüket (Tanyaprogram). A jelenlévők nagy érdeklődést mutattak az orvosok által indított kezdeményezés iránt, ugyanakkor felhívták a figyelmet a szociális szakemberekkel való együttműködés lehetőségére, amit az előadó nyitottan fogadott.

Szintén az ágazatközi együttműködés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Pálvölgyi Gabriella, az Orvosi Krízis Szolgálat vezetője a hajléktalanok egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésének nehézségei, valamint az ezzel kapcsolatos teendők kapcsán. Kovács Ivetta szociális munkás a tb-ügyintézés jogszabályi hátterét is felvázolva adott praktikus tanácsokat a hallgatóságnak.

A konferencián elhangzott előadások:

„Kincs, ami nincs” – A szegények egészségi állapota
Előadó: Havasi Éva szociológus, KSH – Horváth Gergely, KSH

Fejleszthető/tervezhető egészség – egészség-egyenlőtlenségek kezelési lehetőségei
Előadó: Solymosy József Bonifácz egészségfejlesztő, mb. főigazgató-helyettes, Országos Egészségfejlesztési Intézet

Szegénység, egészség és etnicitás
Előadó: Dr. Fónai Mihály szociológus, egyetemi docens, Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar

A DEKOM által működtetett Tanyaprogram bemutatása
Előadó: Hegedűs Gábor logisztikus – Dr. Késmárki-Kodak András orvos, Debreceni Egyetem Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM)

Az egészségügy elérhetőségének változásai a lakhatás elvesztése okánElőadó: Dr. Pálvölgyi Gabriella főorvosnő, BMSZKI Orvosi Krízisszolgálat vezetője

Egészségügyi biztosítás és közgyógyellátás ügyintézése hátrányos helyzetűek részére
Előadó: Kovács Ivetta szociális munkás, Menhely Alapítvány

Kapcsolódó fájlok:
PÁLYÁZATOK
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK
TÁMOP 5.4.10.
TÁMOP 5.2.9.
TÁMOP 5.2.6.
TÁMOP 5.4.1-12/1.
EFOP 3.1.1.
LEZÁRULT UNIÓS PÁLYÁZATOK
MÓDSZERTANI ARCHÍVUM
KUTATÁSI ARCHÍVUM
ADATBÁZIS
KÉPZÉS