„Kérdés és válaszok”, avagy SZEGÉNYSÉG és SEGÉLYEZÉS I.

című szakmai konferencia

- emlékeztető -

 

A konferencia időpontja: 2010. november 17.
A konferencia helyszíne: Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet

Moderátor: Ghyczy Gellért

A szakmai konzultációsorozat ötödik része a segélyezési rendszerről adott átfogó képet, majd több segélyezési program gyakorlati megvalósulásáról tájékoztatott. A segélyezés problémakörének nagyága és fontossága miatt ebben a témában két konferenciát terveztünk. Az alábbiakban az első alkalommal elhangzott előadásokat ismertetjük. A következő alkalomra 2010. november 30-án kerül sor, amikor a segélyezés célzottságáról lesz szó.

1. Szociális védelmi kiadások Magyarországon és az Unióban
Előadó: Tokaji Károlyné, KSH

A Központi Statisztikai Hivatal, Társadalmi Szolgáltatások Statisztikai Főosztályának keretében működő Szociális Statisztikai Osztályon többek között az önkormányzatok által folyósított segélyekkel és a biztosítási alapú ellátásokkal kapcsolatos információkat rendszerezik, és azokat az uniós ajánlások, előírások alapján adaptálva mutatják be.

A szociális védelem rendszerének vizsgálatakor figyelemmel kell lennünk arra, hogy az adott országban milyen társadalmi szükségletek vannak, melyek azok az élethelyzetek körülmények, amelyek a szociális védelem iránti igényeket előidézik. Az Európai Unióban a laakeni indikátorok szolgálnak a jövedelmi viszonyok, a szegénység, a társadalmi kirekesztődés, az életminőség mérése.

Régóta ismert tény a jövedelmi szegénység összefüggése a munkanélküliséggel. A foglalkoztatottak körében 8%, a munkanélküliek esetében 44% a jövedelmi szegények aránya uniós átlagban. Magyarországon a foglalkoztatottak 5%-a, és a munkanélküliek 48%-a él a szegénységi küszöb alatt. Ha megnézzük, hogyan alakul a szegénység társadalmi juttatásokkal és a nélkül, azt látjuk, hogy a juttatások mértéke jelentősen befolyásolja a szegénység arányának alakulását. Az EU-ban átlagosan 17% a szegények aránya a teljes népességben (ez 83 millió embert jelent), Magyarországon12%. Társadalmi juttatások nélkül (a segélyeket és nyugdíjat is ideértve) ez az arány az unióban 42%-ra, Magyarországon pedig 52%-ra nőne.

Az Európai Unió 27 tagországában átlagosan a GDP 26%-át költötték szociális védelmi kiadásokra, mely kiadások az adminisztrációs költségeket is tartalmazzák (2007-es adat).

Magyarországon a 22%-os a GDP-arányos ráfordítás erős középmezőny-beli helyet jelent az unióban.

Az ellátások összehasonlítására jól használható az egy főre jutó társadalmi juttatások összevetése. E tekintetben nemzetközileg jelentős különbségek mutatkoznak, mely különbségek erősödtek az unió bővítése nyomán.

A társadalmi juttatások legnagyobb részét kitevő kockázati tényező minden tagországban az öregség (az összes társadalmi juttatások 40%-a), a második a betegség, gondozás. Az arányok hasonlóak Magyarországon is. Ugyanakkor a családok, gyermekek támogatására fordított kiadások jóval az uniós átlag fölött vannak.

A magyar szociális védelmi rendszert több mint 60 jogszabály szabályozza, s ezek sűrűn módosultak, ami erősen korlátozza az ellátások összehasonlíthatóságát.

A társadalmi juttatások igen nagy körén belül segélyek, szociális támogatások, alanyi jogú vagy biztosítási alapon nyújtott támogatások, önkormányzat által megítélt juttatások széles skáláját találjuk.

Az önkormányzati segélyekre fordított kiadások megoszlásának támogatási forma szerint való vizsgálatakor azt láthatjuk, hogy a települések a legnagyobb összeget az aktív korúak ellátására fordítják (rszs és rát együtt), második helyen szerepelnek a lakástámogatások, melyet a betegségi juttatások (ápolási díj) követnek, ez után következnek a gyermeknevelési támogatások, végül az egyéb segélyek.  A segélyezési rendszer egyéb jellemzője – a településnagyság tekintetében –, hogy a rendszeres szociális segélyre és a rendelkezésre állási támogatásra szorulók aránya a lakosságszámot fordítva követi. Minél kisebb a település, annál több a segélyre szoruló. Ugyanakkor az átmeneti segélyt e szempont alapján vizsgálva azt találjuk, hogy az egy főre jutó támogatás annál kisebb, minél kisebb a település.

Fontos, hogy a döntéshozók figyelme kiterjedjen arra, hogy egy család hányfajta ellátáshoz juthat, hogy mik azok az élethelyzetek, amik segélyezetti szükséglethez vezethetnek. Nem feltétlenül további segélyek formájában, hanem a rendszer egyszerűsítésével lenne célszerű javítani a jelenlegi segélyezési rendszert, amely egyfelől alkalmat ad a visszaélésekre, másfelől éppen a rászorulók maradhatnak ki belőle.

2. Munka vagy segély
Előadó: Marián Béla, Marketing Centrum

Az Út a munkához programmal összefüggésben 2009 februárjában, a SZMM megrendelésére készült, 1000 fős mintán végzett vizsgálat adatai azt mutatják, hogy 2008 augusztusától 5 %-kal növekedett az önmagukat munkanélkülinek tartók aránya, a megkérdezettek 2/3-a pedig bizonytalan munkaerő-piaci helyzetűként sorolta be magát (!). Az önmagát munkanélkülinek tekintő emberek 90%-a kilátástalannak gondolja, hogy munkát találjon, mindössze 8% reménykedik abban, hogy álláshoz juthat.

Az adatfelvétel során vizsgálták azt is, hogy milyen munkahely-keresési stratégiákat alkalmaztak azok, akik munkával rendelkeznek, és akik munkakeresők. Három faktorba rendeződtek e stratégiák:

1. faktor: modern, aktív stratégia (hirdetés, hirdetésre jelentkezés)
2. faktor: kapcsolatiháló-stratégia (ismerősök, rokonok mozgósítása)
3. faktor: intézményiháló-stratégia, (önkormányzat, munkatoborzó helyek)

A munkakereső-stratégia skálák átlagainak lakóhely szerinti megoszlása azt mutatja, hogy minden településen a kapcsolatiháló-stratégia a legjellemzőbb, a modern aktív stratégia pedig a legkevésbé. A munkakeresési stratégiák jövedelmi, vagyoni helyzettel való összefüggése arra világít rá, hogy leginkább az alsó jövedelmi negyedbe tartozók igyekeznek a kapcsolati háló segítségével munkát találni, ami annál inkább riasztó, mivel köztudott, hogy a szegénység a kapcsolati háló gyengülésével jár együtt.

A vizsgálat eredményei rámutatnak arra is milyen kevéssé mobil társadalmunk: a megkérdezettek nagy százaléka nem lenne hajlandó megváltoztatni lakóhelyét akkor sem, ha így munkához juthatna.

A másik témába vágó kutatást 800, véletlenszerűen megkérdezett, 18 évnél idősebb roma válaszadó körében végezték. A megkérdezettek 23%-a válaszolta, hogy dolgozik, 31% munkanélküli, a családok 60%-ában nincs egyetlen dolgozó családtag sem, illetve a megkérdezett roma családok 53 százalékában legalább egy munkanélküli van.

Az előítéletességet vizsgálva arra a megállapításra juthatunk, hogy az nemcsak a fejekben van, de élethelyzetekben is megnyilvánul. A többségi társadalom nagyobb része hajlamos a romák lustaságának, illetve a segélyekből élésnek tulajdonítani azt, hogy a romák körében nagyon magas a munkanélküliség. A romák viszont fő oknak a munkahelyek hiányát látják, és a munkaadók negatív diszkriminációját. Van tehát társadalmi felelősség és tennivaló a legkiszolgáltatottabb réteg munkához juttatása terén, sőt, helye van a pozitív diszkriminációnak is.

3. Jövedelempótlás és munkára ösztönzés: össze lehet-e egyeztetni a segélyezés kettős feladatát?
Előadó: Scharle Ágota, Budapest Intézet

A munka a legfontosabb csatorna a társadalmi integrációhoz és a megélhetéshez. A munkahelyek alacsony száma ellenére fontos támogatni a munkakeresést, több okból is. Egyrészt azt a munkanélkülit, aki feladja, hogy munka után járjon, sokkal nehezebb visszasegíteni a munkaerőpiacra. Másrészt makrogazdasági szempontból tekintve üres álláshelyek mindig adódnak (nyugdíjazás, gyes), s ezek gyors betöltése segíti a gazdasági fellendülést. Ha pedig a munkaadó azt látja, hogy a meghirdetett álláshelyre sokan jelentkeznek, nem fog bért emelni, mert kisebb bérért is talál munkavállalót, így magasabb lehet a munkaerő iránti kereslet. A lassabb béremelkedés tehát –bár nem szeretjük feltétlenül – hozzájárul a fellendüléshez.

A segély akkor enyhíti a szegénységet, ha annak összege a háztartások szükségleteihez igazított, illetve, ha eljut a rászorulókhoz. Fontos, hogy a segély ne gátolja a munkába állást (a segélyezési csapda ne legyen mély, vagy egyáltalán ne legyen), illetve, hogy fenntartható legyen a rendszer (társadalmi támogatottság, megfizethetőség).

A segélyezés akkor ösztönzi az álláskeresést, ha a munkába állással jobban lehet járni, továbbá akkor, ha az álláskereséssel is jobban lehet járni, mint a segély igénybevételével. Ehhez szükséges az együttműködés és a szankciók kidolgozása, valamint ezen szabályok országosan egységes alkalmazása, betartása.

Az egyensúly nem elhanyagolható, nem lehet olyan alacsonyra csökkenteni a segély összegét, hogy az jövedelempótlásra alkalmatlan legyen, ugyanakkor a segély és a bér különbségének tekintetében az a jó, ha minél kisebb a segély.

Az együttműködési feltételek szigorítása kedvezően hat a munkakeresésre, munkavállalásra, ugyanakkor annak stigmatizációs következményei a segély célzottságát ronthatja.

Hazai kísérletek történtek ezeknek az ellentmondásoknak a feloldására - ugyan a stigmaproblémával nem nagyon foglalkozott a kormány, de a jövedelemösszeg kalibrálásával igen: 2000 és 2002 közt a minimálbér nőtt, a járadék/segély összege csökkent. Ennek eredménye az lett, hogy a szegénység nőtt, a munkakínálat viszont nem, sőt a képzetlenek munkába állási esélyei csökkentek.

A segély jövedelempótló hatását vizsgálva azt találjuk, hogy nemzetközi összevetésben a jogosulatlan igénybevétel nem túl nagy (20-30%, nemzetközi viszonylatban 20-55%), magas viszont az alulfizetés aránya (60%), vagyis az olyan esetek, amikor valaki jogosult, ám nem fér hozzá a segélyhez.

Alternatív megoldási lehetőséget jelenthetnek:

1. anyagi ösztönzés mellett az együttműködés erősítése, aktív eszközök; enyhébb szankciók, de azok érvényesítve; egységes eljárásrend; gyakorlat egységesítése, ellenőrzése
2. munkába állást segítő együttműködési feltételek (időlekötés+segítség); áfsz- kapacitások és eszköztár bővítése; társadalmi támogatás erősítése, a munkanélküliségi csapda kikerülése segély vagy minimálbér helyett más eszközökkel; „disregard” (a segély igénylésekor valamilyen jövedelmet nem veszünk figyelembe, megengedett egyfajta munka a segély mellett); a segély fokozatos lecsengetése; a segély felfüggeszthetősége; az újraigénylés megkönnyítése, negatív adó, munka mellett is járó szociális ellátások (lakhatás, családi pótlék, bölcsőde)‏
3. a jövedelempótlás javítása segélyösszeg mellett más eszközökkel: az elbírálás eljárási szabályainak egységesítése és a gyakorlat ellenőrzése; a segélyezés kistérségi szintre emelése; a célzás javítása; az igénylési procedúra egyszerűsítése

4. Segélyezés Nagykörűn
Előadó: Dr. Veres Nándor polgármester, Nagykörű

Az 1700 fős Nagykörű a legnagyobb roma népességgel rendelkező kistérségben helyezkedik el. Jellemző a mezőgazdasági termelés túlsúlya, a hiányos infrastruktúra, a népesség magas halálozási rátája, a kedvezőtlen korszerkezet, a rossz munkaerő-piaci mutatók, a magas közlekedési költségek. A településen a legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat. A rossz termőföld-adottsággal rendelkező falu számára nagy előrelépést jelentett a gyümölcstermesztés elindítása.

A segélyezési koncepció dilemmája: segély, vagy esély. A segélyezést tekintve tavaly 116 mázsa élelmiszert osztottak szét a rászorulók között, a gyermekétkeztetést megoldották. Ugyanakkor a pályázati lehetőségeket igyekeznek kihasználni a foglalkoztatás növelése, az inaktív foglalkoztatottak és a tartós munkanélküliek számának csökkentése, új típusú szociális szolgáltatások létrehozása, a társadalmi integráció elősegítése, az előítéletek csökkentése, az alapismeretek pótlása érdekében.

Környezetvédelmi programelem a gödör program, amelynek keretében az árterületen maradt gödrök tisztítását, revitalizációját végzik.

Az otthon programot az ingázó szülők gyermekei számára indították el a hiányzó szülői gondoskodás pótlására, működik a tanodaprogram, harmincöt gyermekkel.

2008 és 2010 között zajlott le az alternatív munkaerő-piaci program a Közép-Tisza mentén című TÁMOP pályázat. Célul tűzték ki az esélyegyenlőség biztosítását és az esélyteremtést a célcsoportban megjelölt nők, cigányok, idősebb munkavállalók, pályakezdő fiatalok részére. A helyi igényekre válaszolva indítottak képzéseket (traktoros, hidegburkoló, kályhás, halász, gyümölcstermesztő) helyi szakemberek bevonásával. A pályázatban részt vevő harmincöt fő közül mindenki megszerezte a képzettséget, 6-8 hónapig továbbfoglalkoztatták őket.

A szociális földprogram keretében önellátásra termelő konyhakertekben és piaci értékesítésre termelő cseresznyéskertekben is folyik a gazdálkodás az önkormányzat által felajánlott 800-1200 nm-es területeken.

Az Út a munkához program hatására csökkent a segélyezettek köre, mivel a munkáltatók több feketén dolgozó munkavállalót bejelentettek, és azok is elestek a segélytől, akik a munkafegyelem megsértése miatt rendkívüli felmondást kaptak.

5. Segélyezés Hódmezővásárhelyen
Előadó: Dr. Kószó Páter alpolgármester, Hódmezővásárhely

Az Alföld déli részén elterülő, Budapest után a második legkiterjedtebb településre jellemző a szegregátumnak tekinthető külterületi tanyavilág. A belterületről kivándorlás indult a tanyákra, ahol nem kell fizetni közüzemi díjat.

Hódmezővásárhely jellemzően agrártelepülés, ugyanakkor ipara ’45 után fellendült, szocialista nagyipar épült ki (Hódgép, Hódiköt, mérleggyár). Mára a nagyvállalatok eltűntek, feldarabolódtak, ám az Alföldi porcelángyár privatizációja sikeres volt.

Az Integrált Városfejlesztési Stratégia – Anti-szegregációs Program (2007–2013) keretében zajlott az oktatási rendszer átalakítása. Közgyűlési határozattal megszüntették az összes oktatási intézményt, majd új struktúrát hoztak létre azzal a céllal, hogy a szergregált, roma származású és mélyszegénységben élő gyerekeket integrálják az iskolarendszerbe.

A város 20 milliárd Ft-os összköltségvetéséből segélyezésre 474 millió Ft jut.

A „tiszta a város” akció keretében több munkanélküli került közfoglalkoztatásba, de az akcióval nem sikerült elérni azt a célt, hogy jelentősen csökkenjen a munkanélküliség.

A szociális törvény által szabályozott ellátásokon kívül adott támogatások helyi rendszerét a helyi iparűzési adóból finanszírozzák (1,8 milliárd Ft).

A gyermekek nyári étkeztetése évről évre nő, ahogy a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülők gyermekek száma is. Az időskorúaknak terhein a szemétdíj-kedvezménnyel igyekeznek könnyíteni. A tanyavilágot szociális munkások járják, hogy az ott élőkkel felvegyék a kapcsolatot. A Nyitott kapuk program meghosszabbított ügyfélfogadást jelent az önkormányzatokban. A város az idei évben Családbarát Önkormányzat díjat kapott.

6. Gyümölcs- és zöldségtermesztésen alapuló foglalkoztatási program Belecskán
Előadó: Dr. Jakab Róbert polgármester, Belecska

A Belecskai Program szociális földprogramként indult, két hektáron – ma megközelítőleg 30 hektáron zajlik. Két ember részvételével kezdődött – ma 25 embert foglalkoztat. A program lényege, hogy az önkormányzat a közhasznú dolgozó alkalmazásakor minimum 70% munkabér-támogatást kap. Ha a dolgozó a munkabérének 30%-át kitermeli, az önkormányzatnak nem került pénzbe, ha ennél többet termel, azt vissza lehet forgatni fejlesztésekre (munkaeszközökre, vetőmagra, kemikáliára). Így az emberek fizetésért dolgoznak. Az embereknek munkabér kell, ezért nem megoldás, ha kiadnak palántákat, vagy ha földterülethez juttatják a munkanélkülieket. A program kezdetekor a munkanélküliség 32% volt a településen, mára nem éri el a 6%-ot. Gyümölcsfák százai, több mint 2 hektár szamóca, 7 fóliaház, 3 traktor minden szükséges felszereléssel jelzik, hogy a program működik.

A fel nem használt termények tartósítására napkollektoros aszaló áll rendelkezésre, jelen pillanatban tárgyalnak KEOP-os pályázatból építendő savanyító üzemről, mely 10 embernek ad majd munkát. Élelmiszer-ipari létesítmények működnek szociális szövetkezet formájában.

A Belecskai Program további előnye, hogy résztvevői fél-egy éven belül állandó munkahelyet keresnek maguknak, mert megnövekednek a munkával, munkajövedelemmel kapcsolatos igényeik.

Nincs „cigánykérdés” a településen, vannak romák, akik ugyanolyan kondíciókkal dolgoznak, mint a többiek.

A földprogramvázlat (10 különböző változatban) mindenkinek rendelkezésére áll.