Tanulmányunkban a mélyszegénységben élő családok és a szociális szolgáltatások közötti kapcsolatot elemezzük öt hátrányos helyzetû kistérség településein végzett interjús adatfelvételek alapján. A kutatást a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet végezte 2007-2008. évben. Kutatási kérdésünk az volt, hogy mit tesznek a szociális szolgáltatások a legnehezebb helyzetben élő családok életminőségének javításáért.

Témánk jelentőségét aláhúzza, hogy a mélyszegénység kérdése kiemelt helyen áll a hazai és európai problémák rangsorában2. Az Európai Unió dokumentumaival3 összhangban az unió tagállamaiban prioritásként kezelik a leszakadó csoportok reintegrációját. Az egyes tagállamokban – a társadalomstruktúra különbségei és a nemzetgazdaságok eltérő teljesítménye ellenére – a legveszélyeztetettebb csoportok összetétele nagymértékben hasonlít egymásra. Ebbe a körbe tartoznak a tartós munkanélküliek, az alacsonyan iskolázottak, a roma népesség, a gyermekek, a hajléktalanok, az egyedülálló öregek, az intézményi nevelésből kikerülő 18 éven felüli fiatalok és a szenvedélybetegek. Közös jellemzőjük, hogy a fennálló gazdasági-társadalmi körülmények között nem képesek alapvető életkörülményeik megteremtésére, illetve önerejükből meglévő képességeiket sem tudják fejleszteni. A felsorolt szereplők között azoknak a helyzete a legnehezebb, akik olyan kistelepüléseken élnek, ahonnan nehezen megközelíthetőek a környékbeli városok, agglomerációs körzetek. Kutatásunk során – mint később bővebben kifejtjük – magunk is ezt a csoportot tekintettük mélyszegénységben élőnek.