Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben 2010
Modellkísérletek
Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben 2009
Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben 2008
Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben 2007
Útvonal ide: Módszertani archívum / Jó gyakorlatok, modellkísérletek / Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben 2009

Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben 2009

2009. november 20-án, a Gyermeki Jogok Világnapján került sor a 2009. évi „Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben" program díjkiosztó ünnepségére. A rendezvény méltó megemlékezés volt az ENSZ Gyermekek Jogairól szóló Egyezmény elfogadásának 20. évfordulójáról, mely lehetőséget kínált a „Kézikönyv a Gyermekjogi Egyezmény alkalmazásához" című kiadvány bemutatására.

Az ünnepség helyszínéül a budapesti San Marco utcai „Csalogány" többcélú gyermekintézmény szolgált. A „Jó gyakorlatok" nyerteseinek a díjakat Herczog László szociális és munkaügyi miniszter adta át. A Gyermekjogi Egyezmény elfogadásának évfordulójáról Simonyi Ágnes, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet főigazgatója emlékezett meg. Köszöntőjében bemutatta az Egyezmény létrejöttének előzményeit, méltatta annak jelentőségét. Domszky András, az SZMI gyermek- és ifjúságpolitikai igazgatója felidézte a szakmai rendezvény helyszínének a gyermekvédelem történetében betöltött szerepét.

A díjátadást követően Herczog Mária, az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának tagja tartott előadást, amelyben ismertette Magyarországnak az Egyezmény betartásával kapcsolatos főbb feladatait, majd sajtótájékoztató keretében mutatta be a gyermekjogi egyezmény alkalmazásához készült, általa szerkesztett kézikönyvet. A mű részletes útmutatásokat ad a gyermekek jogainak előmozdítását és védelmét szolgáló törvények gyakorlati megvalósításához. Minden cikkhez egybegyűjti azoknak a folyamatosan bővülő értelmezéseknek az elemzését, melyeket az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága az első tizenhat év során megfogalmazott, és megvizsgálja azt a több mint 300 záró észrevételt, melyet a bizottság a részes államok jelentéseinek megfontolása nyomán tett.

A sajtótájékoztató végeztével Burján Lászlóné igazgató bemutatta a rendezvény helyszínét biztosító intézményt, az Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Diákotthon és Gyermekotthont, majd az iskola diákjainak műsorából betekintést nyerhettek a látogatók az intézmény színes, vidám életébe.

A rendezvény utolsó szakaszában a gyermekvédelemhez kapcsolódó ellátási területről ismerhettek meg három „jó gyakorlatot" a résztvevők. Fenyves Ernőné, a Fejér Megyei Igazságügyi Hivatal osztályvezetője, a „Családi Döntéshozó Csoportkonferencia módszere alkalmazásának lehetőségei a gyermekvédelemben a pártfogó felügyelet ellátásának tapasztalatai alapján" címmel tartott előadást. Balik Sándor, a nyíregyházi gyermekprogram szakmai vezetője a Periféria Egyesület a roma gyerekek iskolai integrációjának elősegítését célzó tevékenységét mutatta be. A program zárásaként Grosch Nándor a gyermekvédelemben élő gyermekek filmjeiből tartott rendkívül színes ízelítőt, és a módszerben rejlő szakmai lehetőségekre hívta fel a jelenlévők figyelmét.

A „Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben" című program 2009. évi felhívására benyújtott munkájukért díjazásban részesültek:

  • Veszprém Megyei Jogú Város Családsegítő Szolgálat, Gyermekjóléti Központ és Családok Átmeneti Otthona, „KAMASZ-KALAND PROJEKT"című munkájáért.
  • Veszprém Megyei Jogú Város Családsegítő Szolgálat, Gyermekjóléti Központ és Családok Átmeneti Otthona „Miénk itt a tér..." - Közösségépítő, szülői kompetenciát fejlesztő szociális munka szegregált lakókörnyezetben című munkájáért.
  • Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros „Bölcsőde a családokért" című munkájáért.
  • Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ „Tudatos pályaválasztás"című munkájáért.
  • Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros „A bölcsődés korú SNI-s gyermekek egyéni korai fejlesztése, és szüleinek megsegítése a gyermekek állapotának elfogadásában" című munkájáért.
  • Szilvi Néni Gyermekháza, Humáneco Plusz Családi Napközi és Játszóház „ Az időjárás-megfigyelés alkalmazása családi napközikben a környezettudatos nevelés részeként" című munkájáért.
  • Debrecen Megyei Jogú Város Gyermekvédelmi Intézménye a Mozaik-Ál-Arts színpad" című munkájáért.
  • Bóly Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat „Önként segítünk" című munkájáért.


A „Jó gyakorlatok a gyermekvédelemben" című program 2009. évi felhívására benyújtott, publikálásra javasolt munkájukért dicséretben részesültek:

  • Budapest Főváros Önkormányzatának Utógondozó Otthona a „Saját gyermekkel történő együttes ellátás szolgáltatás jellegű biztosítása az utógondozói ellátás keretein belül" című munkájáért.
  • Bölcsődék Igazgatósága Dunaújváros, az "Együtt a jelenben a jövőért" című munkájáért.
  • Borostyánvirág Alapítvány Anyaotthona, Kaposvár, a „Családi kapcsolatok erősítése egyszülős családokat befogadó családok átmeneti otthonában" című munkájáért.
  • Miskolci Családsegítő Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ a „Rákócziak nyomában" kistérségi bentlakásos táborok című munkájáért.
  • Debrecen Megyei Jogú Város Reménysugár Otthona az „Új dolgozó betanítása lakásotthonban" című munkájáért.

 

Kapcsolódó fájlok:
PÁLYÁZATOK
HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK
TÁMOP 5.4.10.
TÁMOP 5.2.9.
TÁMOP 5.2.6.
TÁMOP 5.4.1-12/1.
EFOP 3.1.1.
LEZÁRULT UNIÓS PÁLYÁZATOK
MÓDSZERTANI ARCHÍVUM
KUTATÁSI ARCHÍVUM
ADATBÁZIS
KÉPZÉS